Közélet, hírek

Augusztus végén indul a Velencei Építészeti Biennále

1/1

?>
1/1

Augusztus végén indul a Velencei Építészeti Biennále
Közélet, hírek

Augusztus végén indul a Velencei Építészeti Biennále

2020.03.04. 17:32

Ellentétben a korábbi nyilatkozatokkal, látva a koronavírus általi fertőzések rohamos terjedését, új időpontban rendezik meg a 2020-as Velencei Építészeti Biennálét: augusztus 29. és november 29. között lesz látogatható.

Az elmúlt napokban majd´ minden európai országban megjelent a koronavírus, Olaszországban azonban meglehetősen gyorsan terjed a fertőzések száma, így a kormány szerdán az eddiginél is szigorúbb intézkedéseket vezetett be. Többek között bezárják az oktatási intézményeket, lefújják a sporteseményeket, szüneteltetik a tüntetéseket, kongresszusokat. Igy nem meglepő, hogy a Velencei Építészeti Biennále új elnöke is a kiállítás elhalasztása mellett döntött. 

Mivel a járvány erősen gátolja a kiállító építészek és kurátorok, valamint az installációk építésében résztvevők mobilitását, szinte lehetetlen lett volna május 23-ig elkészülni egy ilyen jelentős nemzetközi kiállítással. Az idei Biennálén 46 ország építészei és intézményei vesznek részt, a kiállító országok közül sokban már karantént vezettek be és korlátozták az utazásokat is, amely a kiállítás minőségi megvalósítását is veszélyezteti, így logikus döntés, hogy augusztus végére halasztják a megnyitót. Az elmúlt hetekben több építészeti és design kiállítást is elhalasztottak, így a Milánói Design Hetet, a világ legnagyobb ingatlanpiaci vásárát, cannes-i MIPIM-et, a frankfurti Light + Building vásár várhatóan szeptemberben kerül megrendezésre, míg Kína legnagyobb kortárs designvásárát a Design Shanghait a tervek szerint májusban, a Festival of Design konferenciát pedig jövőre rendezik meg.

Az idei Biennálén a korábbi évekhez képest hangsúlyosabbá vált Afrika, Latin-Amerika és Ázsia jelenléte. A 63 nemzeti pavilon közül első alkalommal jelentkezik a műfajban Grenada, Irak és Üzbegisztán. A nemzetközi zsűri elnöke idén a 2010-es, People Meet in Architecture címmel meghirdetett Biennále főkurátora, a Pritzker-díjas Kazuyo Sejima lesz.

A 17. Nemzetközi Építészeti Kiállítás Magyar pavilonjában a Ludwig Múzeum pályázatát megnyerő, Othernity. Modern örökségünk újrakondicionálása című projekt mutatkozik be, amely a budapesti modern építészeti örökségre fókuszál, 12, a régió különböző országait képviselő fiatal építésziroda bevonásával. 

Bővebb információ a Velencei Építészeti Biennále oldalán olvasható.

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Épületek/Irodaépület

VISION TOWERS IRODAHÁZ // Egy hely + Építészfórum

2020.10.14. 15:17
00:03:53

A Váci úti irodafolyosó nyitányaként a Dózsa György út és Dráva utcák kereszteződésében 2015-óta egy új, karakteres épület áll. Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának új helyszíne a 3h Építésziroda által tervezett Vision Towers irodaház.

Épületek/Ipari és kereskedelmi épület

TRANZIT ART CAFÉ // Egy hely + Építészfórum

2020.09.30. 19:04
00:06:46

Farkasfog? Lepkeszárny? Milyen alakja van a XI. kerületi Bukarest utcában lévő volt buszpályaudvar tetőrendszerének? Az Egy Hely következő állomása a Tranzit Art Café, amelynek eredeti épületét 1963-ban tervezte Félix Vilmos (Uvaterv).

A buszpályaudvart az éppen akkoriban lendületesen fejlődő budai városrész és az Érd környéki települések között ingázó emberek számára tervezték, és nagy forgalmat bonyolított. A világ változott: csuklós Ikaruszok már nem kanyarodnak arra, a pályaudvar bezárt, majd 2005-ben Borsay Attila építész vezetésével ez a hely is átalakult. A hajdani utasváró mára kultikus terében és a könnyed betontetők alatt egy nyári este italt kortyolgatva bárki maga is elmerenghet a nagy kérdésen: akkor tehát farkasfog vagy lepkeszárny?

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában tehát egy kis budapesti várostörténettel és egy izgalmas épülettel ismerkedünk meg.

A videósorozat megvalósítást az NKA támogatja.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk